Védekezési felhívás a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca imágója ellen 2020 évben

A Veszprém Megyei Kormányhivatal a Grapevine flavescence dorée zárlati károsító fertőzöttség miatt növény-egészségügyi zárlatot rendelt el, és fertőzött területeket jelölt ki a Badacsony-hegyen, a Tóti-hegyen, a Sabaron, a Csobánc-hegyen, illetve Balatonederics és Hegyesd települések határában, illetve a határaiktól számított 3 km sugarú részeket pedig puffer zónának (továbbiakban együtt: körülhatárolt terület) határolta le.

A körülhatárolt területen kötelező a rovarvektorok ellen évente 3 alkalommal történő növényvédő szeres védekezés, melyet a védekezés optimális idejére vonatkozó hirdetményi úton közzétett védekezési felhívások figyelembevételével kell végrehajtani. A Veszprém Megyei Kormányhivatal az amerikai szőlőkabóca lárvája ellen az első kettő kezelésre már 2020. évben adott ki védekezési felhívást.

A körülhatárolt területeken elvégzett felmérések szerint a rovarvektor amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) imágói az elmúlt évekhez képes később jelentek meg, azonban augusztus első napjaiban az egyedszámuk már elérte a védekezési küszöböt, ezért a harmadik kötelező védekezést – az élelmezés-egészségügyi várakozási időt, illetve az engedélyokirat egyéb előírásait figyelembe véve – augusztus hónapban szükséges elvégezni, amennyiben július utolsó dekádjában még nem történt védekezés az imágók ellen.

A védekezésre – az engedélyokiratuk szerint – a következő táblázatban szereplő rovarölő szerek alkalmazhatók.

Letölthető dokumentum: