Védekezési felhívás a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca ellen 2020 évben

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség a szőlő egyik veszélyes betegsége, amitől a fertőzött szőlőtőkék néhány év alatt leromlanak, terméshozamuk csökken, végül a növények kipusztulnak. A betegséget először 2013-ban, majd az azt követő években több helyen a Badacsony-hegyen, majd 2017-ben a Tóti-hegyen, 2018-ban a balatonedericsi Öreghegyen, tavaly pedig Csobánc-hegyen a Fenyő-dombon és Hegyesd település határában a Mécsár- dülőn is azonosították. Mivel a betegséget okozó Grapevine flavescence dorée zárlati károsítónak minősül, a Veszprém Megyei Kormányhivatal növény-egészségügyi zárlatokat rendelt el, és az egész Badacsony-hegyen, a Tóti-hegyen, a Sabaron, a Csobánc-hegyen, illetve Balatonederics és Hegyesd települések határában fertőzött területeket, illetve a fertőzött területek határaitól számított 3 km sugarú körben puffer zónákat (továbbiakban együtt: körülhatárolt terület) jelölt ki.

A károsítóval fertőzött növényeket gyógyítani nem lehet, a védekezés csak a megelőzésre szűkül, ezért különösen fontos a szőlőültetvényekben a járványos elterjedésében szerepet játszó amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus), mint vektor elleni védekezés. A körülhatárolt területeken kötelező a rovarvektorok ellen évente 3 alkalommal történő növényvédő szeres védekezés, melyet a védekezés optimális idejére vonatkozó hirdetményi úton közzétett védekezési felhívások figyelembevételével kell végrehajtani.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal vizsgálatai szerint a Badacsonyi Borvidék és Balaton- felvidéki Borvidék szőlőültetvényeiben az amerikai szőlőkabóca lárvakelése 2020. évben május utolsó hetében kezdődött meg, így a lárvák elleni első kezelést a szőlő virágzása után, de legkésőbb 2020. július első hetében, a második kezelést, ez első kezelés után 2-3 hét múlva, legkorábban július második hetében, de még júliusban kell elvégezni. A kifejlett egyedek elleni harmadik kezelésre újabb védekezési felhívás kerül kiadásra a kabóca csapdák fogási eredménye alapján. Az eredményes növényvédelem feltétele, hogy a kötelező kezelések előtt a szőlőnövényeken a törzstisztítás elvégzésre kerüljön.

Letölthető dokumentum: